Jákób elébe akart menni annak, amitől félt; nem akart többé menekülni, és rendezni akarta végre kusza dolgait. Ehhez azonban meg kellett változnia, újjá kellett születnie. Erre a saját erejéből nem volt képes. Az Úr azonban segítségére sietett. Amikor Jákób egyedül maradt, teljesen kimerülve, „Valaki” tusakodott vele egészen hajnalig. Azért „Valaki”, mert Ő, az élő Isten, az ember számára, Önmagát kijelentő kegyelme ellenére is titok marad. Az eredeti szöveg szerint Valaki összefonódott Jákóbbal egészen hajnalig. Jákób először nem akarta megadni magát, ezért ez a Valaki lebénította a csípőjének forgócsontját, hogy alázatosabbá tegye. Jákób ezen az éjszakán rádöbbent, hogy Őnélküle nem lehet élni, ezért amikor ez a Valaki távozni akart volna, Jákób megragadta, és nem akarta elengedni az Urat soha többé (17). Ez az újjászületés: Őnélküle, az Ő áldása nélkül többé soha semmit! Jákóbból Izráel lett, csalóból győztes, mint ahogy Simonból Péter, és Saulból Pál. Ez a győzelem azonban Isten győzelme a bennünk és körülöttünk munkálkodó halál-erők felett. Ez a győzelem nem tehet önhitté, mert ajándék. Jákób - Izráelt ettől fogva minden lépés biccenése emlékeztette erre az ajándékra, erre a Valakire, az Úrra, a vele való életmegújító, alázatban tartó találkozásra. Testében meggyengítette ugyan ez a találkozás, de ragyogott fölötte az ég, amikor átkelt Penuélnál (32). 

Máté 12,1-8

227. dicséret