Szánalomra méltó ez az Ézsau, ahogy hangosan sírva fakadt (38), amikor rádöbbent arra, hogy elkésett, és nem becsülte meg azt, amit az Úr adott neki. Könyörög az újabb lehetőségért. De már nincs újabb lehetőség. Az áldás Jákóbé. Nem Ézsaunak jut a zsíros föld, nem rá hull az égi harmat, másokat kell szolgálnia, de megfeszülve még ő is viheti valamire. Bizony, vannak olyanok, akikre hull az égi harmat, minden „könnyen” megy, másoknak pedig a legkisebb eredményért is meg kell feszülni. Csak látszólag tűnik ez igazságtalanságnak, mert nem is tudja az, akinek minden könnyebben megy, hogy milyen veszélyek leselkednek rá, míg a verejtékkel „termelt” legkisebb gyümölcs is megbecsült és édes. Ézsau igazi nyomorúsága abban mutatkozik meg, hogy amikor ráébred arra, hogy végérvényesen elkésett, gyilkos indulat, bosszú tölti el a szívét, és erőszakkal akar olyan kérdéseket megváltoztatni, amit az Isten már elrendezett. Isten elrendelését csak alázattal elfogadni lehet, de aki ezt elfogadta, az bizonnyal az üdvösség gyermeke. A többi arra az Úrra tartozik, aki mindent szépen intéz.

Máté 9,27-38

396. dicséret