Minden ember egy szép feladat a másik számára. Én is az vagyok Neked, és Te is nekem. Ez nem csak egyéni, hanem közösségi értelemben is fontos igazság, vagyis minden „csoport” egy szép kihívás a másik számára. Ehhez a feladathoz azonban idő kell, megismerni, elfogadni a másikat, és Isten színe előtt együtt formálódni. Ha nem így teszünk, akkor előbb-utóbb összeveszünk, vagy - ha tudunk – kitérünk egymás elől. Többnyire azonban nem lehet, és nem is tudunk kitérni. Az a hit igazi próbája, hogy mi történik ilyenkor, lassítás, fékezés, megállás, vagy csak azért is gyorsítás, ütközés, roncsolódás, halál. Ábrahám és Lót pásztorai kitérni nem tudtak egymás elől, de nem is lassítottak, ezért össze is vesztek a legelők miatt. Ábrahám itt kimondja a lényeget, ami azóta is Isten akarata ezen a világon: „Ne legyen viszály…” (8). Ezt azonban nemcsak mondja, hanem tesz is érte, „lassít”, figyel a másikra, enged! Ábrahám engedi, hogy Lót válasszon legelőt (9). Az már aztán Lót felelőssége, hogy ő „testi szemeivel” választja a Jordán környékének bővizű földjét, és leválasztja azzal együtt Sodomát és Gomorát. 

Máté 5,27-32

220. dicséret