Isten a hetedik napon megpihent, és megáldotta, megszentelte a hetedik napot. Szeretett népének odaajándékozta a negyedik parancsolatban a hetedik napot, amely „előíze” az örök nyugalomnak: nyugalom nélkül ugyanis csak rombol minden aktivitás, még ha az építőnek tűnik is. Az ember azonban nem tud megállni, ma különösen nem, és az idővel versenyt futva állandó tevékenységgel akarja igazolni magát. A teremtéstörténet azt üzeni nekünk, hogy létünk igazolt, még mielőtt valamit is tennénk (Moltmann), vagyis nem az eredményeink, hanem Isten teremtő akarata igazolja életünket. Az ember azonban elsuhan az élet igazán nagy dolgai mellett; miközben fájdalmasan elmagányosodik, hiába élnek mellette emberek; magányos a házasságban, családban, munkájában, városában; és csak rohan tovább, mert saját maga akarja azt az Édent megteremteni (8), amit pedig csak az élő Istennel való közösség ajándékozhat neki. 

Máté 1,18-25

282. dicséret