Sok döbbenetes jelentet olvasunk ebben a fejezetben; ezek közül egyet tudok most kiemelni. Sault elveti az Úr, mert az Isten ügyének szolgálata közben valójában a saját dicsőségét munkálja: emlékoszlopot állíttat magának (12), miközben Isten felé megint engedetlen. Saul ügyes, mert amikor Sámuel rákérdez, hogy miért nem semmisítették meg a teljes zsákmányt, az Úr parancsa szerint, akkor azzal érvel, hogy amit megtartottak a zsákmányból, azt az Úrnak akarják áldozatul bemutatni. Hányszor emlegetjük Isten nevét akkor, amikor valójában a saját gyarló dolgainkról van szó. Istennél azonban többet ér az engedelmesség, mint az áldozat (23). Sámuel figyelmezteti Sault, ám mire Saul feleszmél, már késő, az Úr elvetette őt. Sajnálatra méltó ez a Saul. Sámuel szerette, és még jó ideig bánkódott Saul miatt (35). Hatalmas titok az emberi szeretet, és az ezzel ellentétes Isteni döntés. Sajnálkozás helyett azonban döbbenjünk rá arra, hogy elkéshetünk, és vegyük észre, hogy még tart a kegyelmi idő.

Jakab 5,7-12

313. dicséret