Figyelni a ránk bízott emberekre, de az Isten színe előtt; ez a feladat: meghallani, átérezni, megérteni a körülöttünk élő emberek gondját-baját; de nem szolgalelkűen „kielégíteni” azt, hanem együtt keresni azokra az Úr vezetését; azaz együtt könyörögni emberlétünk megoldásáért, a Krisztusért. Sámuel nem nyomott el senkit, nem károsított meg senkit, sőt nem fogadott el senkitől semmit (ez külön gondolatsor tárgya lehetne); Sámuel meghallgatta népe minden szavát, de azokat az Úr elé vitte, akkor is amikor a nép királyt kívánt, és Isten akarata szerint cselekedett (1Sámuel 8,7). De „szentlelkes művészet” ez: figyelni a másikra, úgy, hogy figyelünk az Úrra.