Rosszul esik Jónásnak, hogy Ninivének irgalmaz az Úr. Elviselhetetlen Jónás számára az, hogy Isten nem pusztítja el az ellenszenves és bűnnel terhelt Ninvét, hanem könyörül rajta. Jónásnak elviselhetetlen az Isten szeretetének határtalansága (2), amely még az állatokra is gondot visel (3,8; 4,11). A tékozló fiú testvére sem tudta elhordozni azt a szeretetet, amit az Atya a tékozló, érdemtelen testvére felett gyakorolt (Lukács 15,25-32). Mások pusztuljanak, Jónás azonban nem veszi észre, hogy ugyanabból az irgalomból él, amiből a Niniveiek. A tikkasztó napsütésben föléje növesztett bokrot észre sem veszi, amíg az el nem szárad, de a tűző napot már alig viseli. Mások szenvedjenek örök gyötrelemmel, de ő a legkisebb kínt sem, képes elviselni. Nagy kérdés, hogy mindenáron nekünk legyen igazunk, és inkább vesszenek ezért mások is, vagy készek vagyunk rádöbbenni arra, hogy a mi igazságunknak messze fölötte van Isten igazsága, amellyel ránk tekintett, irgalommal szánva minket (328. dicséret 4. verse). Nem a mi megtérésünk váltja ki Isten irgalmát, hanem Isten mindent megelőző irgalmát fogadja el a megtérés. Jónásnak is meg kell térnie, ahogy a Niniveiek is megtértek. Megtérésünk biztos jele, ha tudunk vigadni és örülni más megmenekülésén (Lukács 15,32), sőt csak ezt munkáljuk, és mindenkire ezzel a lehetőséggel tekintünk. A többi az Úrra tartozik.