A kesztyű egy élettelen rongydarab a polcon, de ha beledugjuk a kezünket, és minden ujjunk megtalálja a maga helyét, akkor ez a kesztyűnek nevezett rongydarab egyszerre megelevenedik, életre kel. Így tölti ki Istennek Lelke az életünket: „Lényed ott minden lényeget kitölt” (József Attila). Őnélküle csak porosodunk valamilyen „életpolcon”, vele elevenedünk meg,: „Nálad nélkül nem is élek!” (294. dicséret). Isten jelenléte tehát megelevenít (1-2). A kéz által megelevenített kesztyűn azonban sok minden szembetűnő lehet, ami a polc mélyén elrejtett volt: kopott, gyűrött, itt-ott lyukas. Az Isten Lelke által megelevenített ember életében is világossá lesznek a gyűrődések, lyukak, bűnök, vétkek (3-4), mert Isten jelenléte ítélet is, ég és föld beleremeg. Az időben észrevett lyukat azonban még meg lehet foltozni. Meneküljünk az Úrhoz, életünk gyűrött, lyukas, de általa megelevenített kesztyűjével: most foltoz az Úr, de később új anyagból, új kesztyűvé leszünk.