Reformáció ünnepén Moáb népének eddigi gondtalanságát ítéli meg az Úr. Isten az örök életben minden gyűrődést kisimít, de addig tudomásul kell vennünk, hogy „sok nyomorúságon át kell bemennünk az Isten országába” (Cselekedetek 14,13). A nyugodt élet ugyanis önhitté, önzővé, tunyává tesz. A nyugalom idején az ember magában és kincseiben bízik (7), míg a harcban megtanul az Urra hagyatkozni (25). Ma a „lelki élet” terén is óriási harcok vannak, hatalmas átalakulások, miközben kétes „emberhalászat” folyik. Ebben a helyzetben az Istennek kedves küzdelem hűségesen hirdetni az Igét, Krisztust, a megváltás, az örök élet evangéliumát. Ne statisztikákra nézzünk, hanem legyünk hűek az Igéhez, Krisztushoz, és az Úr megőrzi az Ige Egyházát. Ez az igazi reformáció; mert sajnos ma minden „megújulás” öncélú eredetieskedés, a közös igei gyökerekhez való hűség helyett! Nem megújulásra, hűségre van szükség! Megfordítom, hogy jól értsük: a hűségből fakad a megújulás.