Nincs nagyobb büntetés annál, mint amikor „gyalázatunkat” hallják, sőt csemegéznek rajta. Nyomorult állapotunk csak fokozódik ezáltal, így még jobban kétségbe esünk, ezért az egyik hibát a másikra halmozzuk, ahogy egyik vitéz a másikban botlik el menekülés közben (12). A riadalom mindent ural. Nehezen felejthetők azok a pillanatok, amikor mások riadt tekintete találkozik a miénkkel. Ez engem mindig részvéttel tölt el, még ha az illető a maga választotta úton jutott el a teljes romlásig. Nemcsak egyes emberek, hanem népek, ideológiák is járhatnak így. Egyiptom is önhitten el akarta árasztani a világot, de a Mindenek Ura megállította, megalázta (Nékó fáraó Kr. r. 605-ben Karkemisnél vereséget szenvedett a Babiloni hadseregtől). Csak „gyalázatra” juthatunk, ha önhitten a magunk erejében, vagy e világi hatalmasságokban bízunk: gyalázat lesz elvettetésünk (347. dicséret). De aki az Úrban bízik, annak ereje megújul (Ézsaiás 40,31), sőt örök életre váltatik meg.