Nem elég hallani, meg kell hallani, sőt tovább kell adni Isten üzenetét. Egyes történelmi helyzetekben a bizonyságtétel úgy lehetséges, hogy le kell írni az Isten szava alapján meghallott üzenetet, főleg azokat, amelyek nemcsak személyesen minket érintenek, hanem Isten népét, sőt minden embert (2). Joó Sándor igehirdetéseit olvasva igen hálás vagyok azért, hogy ezt az igazságot azokban a nehéz időkben komolyan vették. A bizonyságtétel mindig azzal az Istentől való szándékkal történik, hogy „talán” (3 és 7) meghallják a címzettek, hogy veszedelem vár rájuk, mert Isten nélkül élni eleve életveszélyes, és hátha megtérnek, hogy el ne vesszenek, hanem éljenek (János 3,16). Istennek kedves bizonyságtétel nem lehetséges anélkül a reménység nélkül, hogy Isten közben munkálkodik, és Igéje nem tér vissza hozzánk üresen (Ézsaiás 55,11). De jó tudni, hogy nem vagyunk pótolhatatlanok, mert amikor Jeremiás valamiért akadályoztatva van (5), akkor Báruk szolgál Jeremiás helyett: ő olvassa fel Jeremiás szavait, azaz Isten Igéjét, az Úr házában (10). Báruk nem béres lelkű alkalmazott, hanem szintén az Úr szolgája, aki a szerződött munkánál sokkal többre kész, mert neki is szívügye az Isten ügye. Nem alkalmazottakra, hanem elhívottakra lenne szükség az élet minden területén, de Isten népe között különösen. Bíztató olvasni, hogy Isten Igéje eljut a címzettekig, az Úr templomáig, a vezető emberekig, sőt a királyig is (16). Talán megtérnek, de ez már az Úr kezében van.

Kolossé 3,5-17

489. dicséret