Egyik villanyszerelő ismerősömet temettük a napokban. Régóta kedvetlen volt, beteg is lett emiatt: „feladta”, mondták róla. Igénkben azt olvassuk, hogy minden elveszett. A várost körülzárták az ellenséges csapatok. Akik a falakon belül éltek, foglyokká lettek. Nincs értelme harcolni, fel kell adni; de nem azért, mert legyőzhetetlen a túlerő, hanem mert az Úr akarta így, és hiába próbálkozunk, Nélküle nem boldogulunk (5). Az Úr eredeti szándéka azonban az, hogy boldoguljunk! Ezért küldte el Jézus Krisztust! Nélküle elveszünk, de Isten szív szerinti szándéka az, hogy el ne vesszünk, hanem örök életünk legyen (János 3,16). Jeremiás már börtönben van, és mégis azt a parancsot kapja az Úrtól, hogy vásároljon földet a hazájában, mert „fognak még házat, szántóföldet, és szőlőt venni ebben az országban!” (15). Jeremiás imádsága magasztalja az Urat, hogy noha az ostromsáncok már a nyakukig érnek, és ők joggal feladnák, de az Úr szava (8) arra indítja népét, hogy „mégis!” (25) bízzanak. Ez a „mégis” a kegyelem, ez a „mégis” a Krisztus, ez a „mégis” a hit.

Kolossé 1,24-29

137. zsoltár