Jeremiás ebben a szakaszban hatalmas teológiai igazságokat fogalmaz meg gyöngyszemnyi tömörséggel. Halálos a bajunk (12-14), mindnyájunknak: aki pedig halálos beteg, az magára marad, és minden evilági oszlop, amelyre itt támaszkodtunk, az egyetlen Isten helyett, összeroskad: „szeretőid mind elfelejtettek” (14). Amikor az ember erre rádöbben, legfeljebb kétségbeesve kiáltozhat bajában (15), de ezt, amíg van „esze”, szégyelli, emberileg pedig úgyis hiábavaló. Egyetlen segítség csak az Úr, ha Ő nem siet segítségünkre, elvesztünk, eltaszítottak maradunk, sebeink megemésztenek bennünket (17). Isten könyörül népén: jóra fordítja választottai sorsát, irgalmaz, felépít, megszaporít, megbecsültekké tesz. Ez az Ő kegyelmi tette! Soha szebben és világosabban nem olvastam még a kegyelmi kiválasztás isteni és emberi oldalát így együtt, mint itt: „Közelembe engedem, s ő közeledik hozzám” (21). Isten elvégzi szíve szándékát (24). Mindez titok, de bizonyos, hogy Isten mindent szépen intézett. Az utolsó időben majd világossá lesz (24). Addig pedig áldott legyen minket kiválasztó, meggyógyító, megszabadító, Krisztusban közölt kegyelméért.

Galata 6,11-18

88. zsoltár