A próféta ítéletes szava fontos, komolyan kell vennünk! Az Úr nélkül hiába akarunk békességet és boldogságot, nem jön a gyógyulás, csak a rettegés és a pusztulás: „Békességre várunk, de nem lesz jó semmi” (8,15). Fontos, hogy ezeket a kemény Igéket komolyan vegyük, amelyben a próféta, Isten eszközeként elsiratja népét, és drámai versekben leírja a pusztulás valóságát, el egészen addig, hogy az emberek hullája temetetlenül, trágyaként fekszik a mezőn (21); mégis tudnunk kell, sőt, el ne felejtsük (!), hogy Isten végső szava nem a próféta, hanem az egyetlen főpróféta, Jézus Krisztus szava, halála, és feltámadása. Őbenne adatik pusztulás helyett élet, már itt a földön is; Őbenne adatik körülményektől független öröm, örök élet, üdvösség. Ennek ellenkezője is igaz, amit a próféta itt hangsúlyoz: hogy az Úr nélkül minden tettünk gyarló örömkísérletek sorozata, amelyek eleve kudarcra vannak ítélve. Adj megtérést Urunk, pusztulás helyett életet, Krisztust!

János 18,1-11

  334. dicséret

Szerző: refdunantul  2011.09.05. 04:00 komment

süti beállítások módosítása