Egy ejtőernyős elvéti az ugrást, és egy falu főterén magasodó fa lombkoronájában landol, belegabalyodva az ágakba és kötelekbe. Arra jár egy fekete ruhás ember, akitől az ejtőernyős megkérdezi: „mondja, hol vagyok”? Mire az arra járó így felel: „a fa tetején”. A tehetetlen ejtőernyős visszakérdez: „nem református lelkész tetszik lenni”? A fekete öltönyös tiszteletes (mert valóban ő volt a falu lelkipásztora) megdöbbenve kérdezi: „ezt meg honnan tudja”? „Hát onnan - felelt a pórul járt ejtőernyős -, hogy minden szavát értem, de semmi hasznát nem veszem, akárcsak a prédikációkban”. Ez a „vicc” a legkorrektebb igehirdetés-kritika is egyben. Elihú sok fontos, vitathatatlan gondolatot elmond Istenről, aki valóban mindenható, szent, felséges és igazságos; de a szenvedő Jób ennek semmi hasznát nem veszi, rajta ez semmit sem segít. Elihú azt hiszi, hogy neki meg kell védeni az Istent. A legnagyobb tévedésünk, ha azt hisszük, hogy Istennek szüksége van a mi védelmünkre; ehelyett inkább az emberek hasznára, segítségére kellene lennünk: ebben a krisztusi szeretet-jelenlétben ragyogna fel igazán az Isten dicsősége.
János 13,31-38
395. dicséret