Jób elfogadja barátja tantételét, miszerint az embernek nem lehet igaza Isten előtt, de ezt egészen más hangsúllyal érvényesíti, mint Bildád. Az embernek elsősorban nem azért nem lehet igaza Istennel szemben, mert bűnös, hanem azért, mert az Isten Isten, az ember pedig „csak” ember. Istennek mindig igaza van, ezért vele nem lehet perelni. Jób ezzel azt hangsúlyozza, ami ebben a fejezetben, és az egész könyvben a legfontosabb, hogy Isten felette áll minden igazságnak, és minden igaz tannak, bölcsességnek; vagyis az általa létrehozott rend vitathatatlan, de ez a rend, és az ezt kifejező törvény mégsem köti meg Isten kezét. Nincs olyan igazság, amely felette állna Istennek; vagyis annak a szeretetnek - ez már az Újszövetség bizonyságtétele - , amelyet megmutatott Jézus Krisztusban. Sajnos mi mégis újból és újból beleesünk abba a hibába, hogy az Isten általunk megértett igazságát az Isten szeretete fölé emeljük, és ezzel megkeserítsünk embereket.
János 8,12-20
500. dicséret