Bizony gyanakodva vakarom a fejem búbját, amikor olyan leveleket kapok, ahol „igaz” emberek indulatos panaszuknak, felháborodásuknak adnak hangot. Isten őrizzen bennünket attól, hogy valakit is megbotránkoztassunk, azaz elszakítsunk Istentől, mert jaj azoknak, akik botránkozást okoznak (Máté 18,6-7). Ugyanakkor még inkább óvjon bennünket az Úr Isten attól, hogy olyanon botránkozzunk meg, amin nem megbotránkoznunk, hanem komoly önvizsgálatot tartva, elgondolkoznunk kellene. Eleve gyanakszom, ha valaki úgy kezdi mondandóját, mint Bildád, aki megbotránkozik Jób kifakadásán, felháborodik barátja szavain. Aki a másik szavain és tettein fel tud háborodni, az nagyon vigyázzon, mert ezzel magát jobbnak tartja a másiknál, pedig nem az. Még Jézus Krisztuson is sokan megbotránkoztak (Máté 13,57; Máté 26,31; János 6,61), pedig Ő volt az egyetlen, aki tökéletes volt. Ő felháborodhatott volna mindnyájunk „hibáin”, és helyette megváltó, közösséget vállaló szeretettel ölelt magához mindeneket. Tehetünk-e mi másként?
János 8,1-11
223. dicséret