Döbbenetes, hogy milyen kegyetlen tud lenni az ember, az erő kimutatása, és a gyenge megalázása terén. Persze mindig mindenkor nemes eszmékre hivatkozva vagyunk kegyetlenek. Ha érdekünk úgy kívánja, minden gond nélkül felmossuk a másikkal a padlót. Megsajnáltam ezt a szegény Mikát: kirabolják, elviszik az isteneit, a papját, mindazt, amiben reménykedett, és meg is fenyegetik, hogy egy szót se merjen szólni, mert háza népével együtt kiirtják. Ekkor Miká megfordult és hazament, mert belátta, hogy azok erősebbek nála. Mindenétől megfosztják, vagyonától, reményétől, megfenyegetik és megalázzák. Kétségbeesve kiált fel: „Mi marad nekem?” (26). A krisztusi út nem ez, hanem pont a fordítottja: lehajolni a gyengéhez és eltévelyedetthez, és odaszeretni az Istenhez! Tudom, könnyen előfordulhat, hogy a pártfogolt úgy megerősödik, hogy később ellenünk fordul. Bizony, ez a krisztusi szeretet mindenkori kockázata, keresztje, amit fel kell vállalni. Sajnos alig létezik hely, ahol ezt a szentlelkes rizikót be merik vállalni.
János 5,31-47
234. dicséret