Egyik hittanosom tizenöt évvel ezelőtt az almádi öreghegy lejtőjén biciklizett lefelé, fiatalos lendülettel, miközben a fék csődöt mondott, ezért fékevesztett sebességgel csapódott az út végi kanyarban emelkedő vöröskő falnak. Élet-halál között vegetált hosszú ideig, de aztán az Úr megmentette. Lelki értelemben is átélheti ezt az ember: elindul lefelé a lejtőn, és egyszerre csak nem működik a „kontra”, egyre gyorsabb és visszafordíthatatlanabb lesz a vágtatás lefelé. Sámson lelki életében is ez történik. „Lemegy” egy filiszteus városba, és félelmetes sebességgel suhan a lejtőn: - egy filiszteus nőbe szeret bele, mert csak ő tetszik neki (3); - titkolózik, nem mondja meg szüleinek, hogy a döglött oroszlán teteméből való a méz, amit adott nekik (9). Akinek titkolóznia kell, ott valami nincs rendjén, miközben sok olyan édességre fáj a fogunk, amelyek mögött eleve „döglött” ügyek állnak; - a lakodalmán mulatozik (az a názír, aki nem ihat szeszes italt), henceg, fogadást köt, drága ruhákat tesz fel tétnek, amiért a feleségét is megzsarolják (10-14); - végezetül gyilkossá lesz (19); az Úrtól kapott erőt egyéni sérelmei megtorlására használja. El se induljunk a lejtőn, mert nem lehet megállni, vagy csak a halálra zúzó kőfal által.
János 4,43-45
457. dicséret