Nagyobbik lányom már megfürdött a Balatonban. Kifelé jövet a meder alján meglapuló éles kő felhasította a lábát. Másnapra úgy begennyesedett a seb, hogy csövecskét helyeztek a seb mélyére, amelyen keresztül eltávozhat a lüktető sárga genny. Ennek kapcsán eszembe jutott sokak tanácsa, hogy bizonyos esetekben kőkeménynek kell lenni, és a problémás helyzetek közé kell hasítani; másként nincs megoldás, csak ha láthatóvá lesz a határozott erő. A cölöp is kőkemény, amelyet átvert a bátor asszony, Jáél, a kimerültségtől álomba roskadt és kiszolgáltatott Sisera halántékán, akit becsapva, barátságot színlelve behívtak hajlékukba, és védelmet kínálva megitatták és betakarták (18-19). Isten így adott szabadítást népének (23). Ilyen lenne Isten szabadítása? Hangsúlyozni kell, hogy ez a történet, és az ehhez hasonlók azt üzenik, hogy Isten szabadító Úr, aki megoldást ajándékoz népének. Ám ezek az események nem az isteni szabadítás módját tárják elénk, csupán az evangéliumot hangsúlyozzák, a szabadító Istent hirdetik. Isten az általa küldött szabadítás módját Krisztusban mutatta meg. Ő úgy szabadító Isten, ahogy ezt Krisztusban elénk tárta, nem kőkeményen, nem pöröly módjára, gennyes sebeket ejtve, hanem halálos sebeket gyógyítva, megváltást nyújtva. Ugye értjük, hogy ezzel a gondolattal nem Siserát mentegetjük? Hisszük-e, hogy lehet krisztusi módon képviselni a megoldást?
János 1,19-28
431. dicséret