Az egyik idős otthonunkban egy magatehetetlen néni artikulálatlanul kiáltozik, de ha megsimogatják (a kéz melegével megkenik), lenyugszik. Eljön az idő, amikor minden nyomorúságunk nyilvánvalóvá lesz rajtunk: nem lehet mit takargatni, ahogy a leprás Simonnak sem volt többé mit rejtegetni. Ekkor már semmi evilági „drágaság” nem számít, mert csak erre a mindent elsimító, és kisimító, megváltó atyai kézre lesz szükségünk. Ez a megváltás kenete, amit Krisztus hozott el, és amit ez a jelenet kiábrázol. Amikor az asszony a drága kenettel megönti Jézus fejét, akkor végérvényesen „letette a voksot” Jézus Krisztus mellett. Valahova előbb-utóbb le kell tenni a voksot. Kinek adunk igazat? Ha pedig mindenkinek igaza van, akkor a halálosan nagy semmire szavaztunk.
Zsoltárok 68,1-19
68. zsoltár