Óriási förmetegben haladunk az autópályán úti célunk felé. Hasonlót élünk át, akárcsak a tanítványok. Valóságos küszködéssel jár egyenesben tartani az autót. Jó lett volna otthon maradni, de nem lehet, menni kell! Kényszerítve vagyunk (45), és remélem, hogy Isten által, és nem a magunk elgondolása, vagy mások „ötlete” által. A küzdelem az élet része, érleli az ember hitét, személyiségét; a küszködésben azonban ott van valami a halálból. A küszködés megviseli az embert, mert olyan tényezővel van dolga, ami  nagyobb nála, és bármikor legyőzheti. A japán földrengés, és a nyomában támadt áradat játékdobozként gyűrte maga alá mindazt, amit a ma embere létrehozott. De nem kell ilyen „látványos” példát említeni, hiszen elég a mindennapi feladatainkra gondolni, amelyek ugyancsak erős „ellenszelekkel” (48) , és bizony erő feletti küszködésekkel járnak. A küszködésben viszonylagossá válik, hogy merre van az „előre”, sokszor egyszerűen csak „túlélni” akar az ember, az „előbbre jutás” nem számít ilyenkor. A hívő ember boldog tapasztalata, hogy ilyenkor megáll mellette az Úr, és így szól: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek” (50). A reménytelen küszködés Vele áldott, a túlpart szélcsendes békességét ígérő küzdelemmé lesz.
Zsoltárok 47
47. zsoltár