Ahol az Ige magva tövisek közé hullott, ott az élet gondja, a gazdagság csábítása, vagy egyéb dolgok kívánása megfojtja az Igét, ahogy a tövisek a növekedni igyekvő vetést. Szemléltetem az üzenetet. Bohumil Hrabal „Sörgyári capriccio” című kisregényének hátterében ott lüktet a történelem, éppen a fordulat pillanata, amikor végérvényesen kimúlásnak indult egy korszak, és elkezdődött egy új, „modern” kor, amelynek bizonyos (ma még nehezen értékelhető) szakaszában mi is élünk. Ennek a fordulónak a kezdete volt az un. „rövidítés”, amely nemcsak azt jelentette, hogy rövidebbek lettek a szoknyák, a hölgyek hajkoszorúi eltűntek, sőt még a lovak farkát is rövidebbre vágták, hanem azt is, hogy a rádió megjelenésével rövidebb lett a hírek futásának ideje, de a sörgyárban is rövidíteni kellett a hordók megtöltésének idejét, azaz fel kellett gyorsítani a termelést a nagyobb hozamért; miközben az emberek észre sem vették, hogy megrövidültek gondolataik is, és a kisváros áldott nyugalma és életöröme végérvényes haldoklásnak indult. Ahol pedig a gondolatok ezernyi ok miatt megrövidülnek, ott, bár lenne igény, de nincs hely az Isten gondolatai számára; tövisek kúsznak a nyakunk, agyunk, szívünk köré ezernyi egyéb dolog manipulált kívánásának képében (19). Egyre fojtogatóbb ez az állapot. Fojtogasson csak, hátha levegőt veszünk végre, hogy életben maradjunk. Legyen végre vége a „rövidítésnek”, mert ez már halálos rövidítés!
Zsoltárok 39
39. zsoltár