Isten Igéje szerint a jegyesség addig legyen jegyesség, amíg hatalmunk van saját kívánságunk felett (37), egyébként felelősen vállaljuk fel a másikat, és éljünk házasságban. Isten Igéje ma sem mond igent arra, hogy a jegyesek házasság előtt egymáséi legyenek. Sokakban felmerül a kérdés, hogy a mai igeszakasz hogyan értelmezhető egy megváltozott korban, amikor a házasságkötések ideje sok ok miatt kitolódott az egyetem befejezése, és az alapegzisztencia megteremtése utáni időszakra, ami sokak esetében a harmincéves életkort, vagy az afölötti időszakot jelenti. Az Ige szerint mindeddig uralkodni kell a kívánság felett. Egyrészt foglalkoznunk kellene időszerűen is az Ige értelmezésével. Másrészt nagyon vigyázzunk, mert soha nem az Ige üzenetét kell átértelmezni a saját igényeink szerint, hanem átgondolni, hogy mit kellene nekünk változtatni, hogy az Ige igényének meg tudjunk felelni. Harmadszor pedig higgyük el Istennek, hogy Ő jót akar nekünk: először felelősen vállaljuk fel egymást, mert minden együttlét egy olyan darab a másikból, amit soha nem lehet igazán kitörölni. Ha az Úrtól kérted el a jegyesedet, vedd magadhoz őt a házasságban, nincs mire várni, egyébként tisztességtelenül bánsz vele (36)! Mindennél nagyobb dolog pedig az, ha valaki kéri, és kapja, hogy hatalma legyen saját kívánságai felett.
Zsoltárok 12
12. zsoltár

Szerző: refdunantul  2011.04.08. 04:00 komment

süti beállítások módosítása