Megakadt a szemem egy nyíló virágon; ritka pillanat, nagy ajándék, amikor az ember gyönyörködni tud. Mekkora „kötöttségben” pompázik ez a virág, hiszen egy adott helyhez kötött, onnan mozdulni sem tud, egy ideig ragyog, aztán csendben eltűnik, majd a következő évben újra megmutatja magát. Mekkora kötöttség, és mégis milyen irigylésre méltó szabadság ez! A hívő ember Krisztushoz kötött, ahogy a virág a talajhoz, de ez a kötöttség egyben a legnagyobb szabadság is. Minden másfajta szabadság nyomorult rabszolgává teszi az embert, mert kiszolgáltatottjává válik annak, amiben (akivel) a szabadságát megélte. Pál ezért int a következő sorban: úgy légy szabad, hogy nem válsz semminek (senkinek) rabjává (12). De sok olyan „szabad rabszolgát” láttam már, aki hangoztatta a saját szabadságát, miközben nem akart szabadsága tetteiért felelősséget vállalni. Sokan közülük már bele is haltak a nagy szabadságba.
Zsoltárok 7
7. zsoltár