Íme a szentlelkesen zseniális példa arra, hogy az evangéliumot hogyan lehet a hallgatóság ismeretében úgy továbbadni, hogy hű maradok a rám bízott üzenethez, nem szolgálom ki olcsó módszerekkel a hallgatóság elvárásait, de mindent megteszek azért, hogy a hallgatóhoz eljusson az üzenet: értse, amit mondok, tudja kapcsolni saját életéhez, tapasztalatihoz, kultúrájához! Könyörögjünk Szentlélekért, mert mi reformátusok ezt nem tudjuk, ott sem, ahol tele vannak a templomok: többnyire ugyanis csak azokat érjük el, akik valamilyen szinten már kötődnek hozzánk, közöttünk nőttek fel, értik nyelvünket; de nem igazán tudunk mit kezdeni azokkal, akik egyáltalán nem „egyháziasak”; őket nem tudjuk megszólítani, „belterjesek” vagyunk, bocsánat a világi kifejezésért, egy „szubkultúra” vagyunk. Próbálkozunk ugyan ezernyi modern  módszerrel, de nincs áldás ezeken. Pál az Igét hirdeti, úgy, hogy ismeri és szereti azokat, akiknek szól (28), és mindenek felett szereti azt, akit hirdet, a feltámadott Urat! A többit a Szentlélek elvégzi! Az eredmény számszerűen csekély, néhány férfi (34), de ez csak a látszat, mert az élő Ige hű, és az adott hallgatóságot figyelembe vevő hirdetése mindenkor áldott, és soha nem számokban mérhető.
4Mózes 11,1-15
163. dicséret