Most ne a „lelki” üzenetre figyeljünk, hanem az Ige kőkemény valóságára. Ebben is van üzenet. A megkövezést, mint kivégzési módszert tőlünk távoli országokban ma is alkalmazzák. Pár évvel ezelőtt még a közszolgálati televíziós csatorna híradója is bemutatott egy házasságtörésen kapott „pár” megkövezéséről készült tudósítást. Nyomorultakat, zsákkal a fejükön nyakig beásták a földbe, és akik csak érték, kisebb – nagyobb kövekkel dobálták a halálra ítéltek fejét. Csupa vér volt már a zsák, de még mindig éltek, keservesen hörögtek, háromnegyed óra „kövezés” után is, az áldozatok. Végül fejbe lőtték őket. „Vallásos” igazságszolgáltatás ez, a tiszták és igazak ítélete, Isten nevében, a bűnösök felett. Micsoda indulat feszülhet az Istent tisztelő emberben is: „háborogtak, fogukat csikorgatták, kiáltoztak, fülüket befogták, rátámadtak, megkövezték”; minden porcikájuk, szemük, szájuk, fülük, kezük, lábuk, remeg az indulattól, az isteni igazságra hivatkozva. Krisztus nem erre tanított, és nem ilyennek mutatta be az Istent. István más, ő krisztusi, még kínjai között is, nem üt vissza, könyörög még ellenségeiért is, és látja a megnyílt eget…(56). Igazi „ökumenikus” lehetőség, hogy végre krisztusivá legyünk…
3Mózes 14,1-32
206. dicséret