Az Úr félelme az a megrendülés, amikor az ember rádöbben arra, hogy milyen kicsi, törékeny, árva, halandó önmagában, és ezen a tényen még a közösségbe tömörülésünk sem segít. Az Úr félelme nem az Úrtól való félelem, hanem az Úr előtti „rettegés”. Az Isten előtti hódolat ez, ami ugyanakkor elveszi a félelmet, mert az Atya szerető ölébe kerget vissza. Ez a félelem alázatossá tesz, megfoszt az önbizalomtól, de helyette bizonyosságot ad. E „rettegés” nélkül azonban az ember minden szörnyűségre képes, tehetségével visszaél, döntéseit önös érdekei határozzák meg, miközben semmire sincs tekintettel magán kívül. Az Úr „félelme” tehát megajándékozottság, megkönnyebbülés.
Róma 15,1-13
42. zsoltár