Megszületünk, élni akarunk, valahogy teret akarunk magunknak, ez pedig ütközéssel, harccal jár, amely átszövi minden percünket: a megjegyzéseken át egészen háborúkig, széles skálán történik ez a harc. „Minden nap hoz új küzdelmet…” (454. dicséret) Erre tekintve lényegtelen, hogy „csak” védekezünk, vagy támadunk is, a harc akkor is tény. Elöl és hátul is harc, ahogy az Igében olvassuk, azaz nyíltan, vagy burkoltan, szemtől szembe, vagy hátulról - orv taktikával, de harcban állunk…”és mindig győzni akarunk, ezért évekig fáj még, ha a vége kudarc”. Közben bennünk is küzdelem dúl, mert senkinek sem jó ez így: „kívül harc, bennem félelem!” (460. dicséret). Egyetlen esélyünk van arra, hogy másképp legyen: az Úrhoz kiálthatunk segítségért, és akkor megoldás adatik, krisztusi megoldás, ennek nyomán pedig a „győzelem” nem mások letiprása által lesz a miénk. A harc így is kikerülhetetlen, de az ember ettől kezdve nem önmagáért harcol, és főként nem a másik ellen, hanem a másikért: de egyedül ez a saját győzelmének forrása is.
Róma 11,25-36
198. dicséret