Gyönyörű kifejtését olvashatjuk itt az adakozás teológiájának. „Áldott vagy Te, Uram” (10), vallják a jeruzsálemi templomért adakozók, mert az adakozik örömmel, aki először önmagát adta az Úrnak (2Korinthus 8,5), elismerve, hogy minden az Övé: „Tied, Uram, az ország!” (12). Ezért tudatosul bennünk, hogy „csak azt adtuk Neked, Urunk, amit kezedből kaptunk” (14). Az adakozással az ember beismeri halandóságát, és az öröklét után kiált, minden itteni birtoklás hiábavalósága miatt, hiszen „napjaink olyanok a földön, mint az árnyék, nincs állandóságuk” (15). Az adakozás csak őszinte, önkéntes örömmel történhet, hiszen az Úr, aki a szíveket vizsgálja, ebben az őszinteségben gyönyörködik (17). Egyébként, akinek mindezt magyarázni kellene, annak nem érdemes, mert éppen az hiányzik belőle, ami (Aki) az adakozás Lelke. Urunk, „kösd magadhoz szívünket” (18), a többi mind ennek áldott következménye!
Róma 2,17-29
366. dicséret