Az ember ösztönösen védekezik, ha váratlanul, a kelleténél jobban megközelítik, és belépnek „intim” terébe. Támadni nem, de védekezni igen: ez a hivatalos keresztyén etikai állásfoglalás. Dávid is ezért szervezte meg hadseregét. Ő azonban annak a „királynak” az előképe, aki az örökkévaló békesség országát munkálja, amikor nem árt és nem pusztít a szent hegyen senki, még az állatvilágban sem, mert tele lesz a föld az Úr ismeretével, ahogy a tenger a medrét borítja (Ézsaiás 11,1-9). Abban az országban nincs miért támadni és védekezni, mert „önmagunk” meghatározása nem a másik ellenében, hanem a megváltó Úrhoz való viszonyunkban történik. A hívő ember ebben a reménységben él, és már ebben a világban átéli, hogy nemcsak támadni, védekezni sem kell, hiszen az Úr a mi pajzsunk (Zsoltárok 18,3): Ő véd bennünket, és az Ő igazsága előbb vagy utóbb, de beteljesedik rajtunk. A hindu Gandhi csodálatos példát mutatott erre, amikor népe nem védekezett, és az angol hadsereg egy idő után képtelen volt védtelen embereket bántani. Ez az igazi győzelem.
Jelenések 22,8-21
193. dicséret