A Majna hullámzik előttem, miközben méltósággal tart az „óceán” felé. Nem tükörsima a felszíne, mindig „fecseg”, de amíg a mederben marad, nincs baj: a hullámzásból nem lesz megsemmisítő rombolás. Isten népét is emberek alkotják, akik még megváltottan is tele vannak gyarló hullámzásokkal, de már a Krisztus medrében hömpölyögnek. Bűnösök, de megváltott bűnösök ők, akiken már nem uralkodik többé a megsemmisítő bűn (Róma 6,12). Előfordul, hogy haragszanak, de nem megy le a nap a haragjukkal (Efezus 4,26); megesik, hogy azt mondják a felebarátnak, hogy „ostoba” (Máté 5,22), sőt még különbet is odavágnak a másiknak, de mielőtt az Úr elé járulnának, megbékülnek azzal, akivel egy úton járnak. Izráel fiai is zúgolódtak, irigykedtek, vádaskodtak, egymás ellen fordultak (7), „hullámzott” bennük megannyi indulat. A baj ott kezdődött, amikor mindezt még a kijelentés sátra előtt, az Úr dicsőséges jelenlétében sem tudták letenni (7). Úrrá lett rajtuk a rossz. Ha nincs megbékélés, az megsemmisíti az egyént és a közösséget is (10). Az evangélium azt hirdeti, hogy ilyen „illetéktelenül” is (5) közeledhetünk az Úrhoz, sőt, éppen ilyenkor kell elé járulnunk, hogy megszabadulhassunk minden zúgolódástól, és békességet nyerve megbékülhessünk…, még a mindig „hibás és gyarló” vezetőinkkel is.
Titus 1,10-16
465. dicséret