A bűnügyi magazinban egy többszörös gyilkos meséli szörnytetteit: az áldozatai nyakára vetett kötél végét a lábukra hurkolta, és azok nyomorult állapotukban, lassú kínhalállal fojtották meg saját magukat. Minden megbánás nélkül mesél. Kétféle reakció a leggyakoribb. Kiművelt korunk azonnal megfogalmazza a „mentséget” adó diagnózist: látszik a bűnözőn, hogy beteg, nem tehet róla. Ugyanakkor a szív mélyén megszólal egy másik hang a bűnöző felé: „most te is megkapod ezt a hurkot, és megtapasztalod, hogy mit okoztál másoknak”. Ilyenkor a bosszú lelkülete liheg bennünk. Igénkben azonban nem bosszúról van szó, hanem arról, hogy nem tudjuk, min megy keresztül a másik, amíg mi is ugyanazt meg nem tapasztaljuk. E tapasztalat után „irgalmasabbak” leszünk a másikhoz, ha lesz még „azután”. Ez a kemény ószövetségi parancs az életet, a közösséget akarta szolgálni: kimunkálni az irgalmat egy irgalmatlan korban. Hangsúlyozta, hogy tetteinkkel nyomot hagyunk a másikban, és ezt nem tehetjük felelőtlenül. Isten igazsága Krisztust sújtotta minden egymás iránt elkövetett tévesztésünkért. Általa eljött a kegyelem korszaka. „Az Isten jósága megtérésre ösztönöz.” (Róma 2,4)
Efezus 1,1-14
380. dicséret