Nagypéntek lényegét az ószövetség így fogalmazta meg: „lenyúlt a magasból, és fölvett.” (Zsoltárok 18,17) Isten kilépett elérhetetlen magasságából és aláhajolt a legmélyebb mélységekig, hogy ne legyen olyan gyötrelem, elhagyatottság és szenvedés, ami mélyebben lenne, mint ahova Jézus Krisztus alászállt. „Szálla alá poklokra.” Isten elhagyta Jézust. Engedte Őt az „istentelenség” kárhozatos mélységeibe, hogy azoknak is testvére legyen, akik az istentelenség mélységeiben vergődnek. Amikor nem volt ott az Isten Jézussal, akkor nagyon is ott volt, mert éppen ez az istentelenségig való „alászállás” az élő Isten szeretetének lényege. Éppen ebben az „aláhajlásban” mutatkozik meg az Isten. Ilyen az Isten, ilyennek jelentette ki magát Fiában: Ő tulajdon Fiát nem kímélte, hanem odaadta érettünk (Róma 8,32).
Nehémiás 10
217. dicséret