Világító mécsessel kell fogadni az Urat. Ez azt jelenti, hogy úgy kell gazdálkodni az olajjal, hogy az elég legyen mindaddig, ami Ő megérkezik. Korunk betegsége a „kiégés”. Pazarló módon úgy lángolunk, hogy idő előtt elfogy az olaj, miközben másokat megperzselünk, és kiégve sokak számára kellemetlen teher lesz az olaj nélküli füstölgésünk. Áldás, ha valaki a hitében mindvégig kitart, és lelkében (mentálisan) egészségesen jut át az életen, bármilyen nyomorúság érte is. Ismerek egy 80 éves testvért, aki vak, de még mindig világít. Jaj de sok sérült, hitében, lelkében, idegrendszerében beteg ember él körülöttünk, mert nem jól gazdálkodtak az „olajjal”. Az olajból ugyanis nem lehet másoknak adni (adjatok nekünk is az olajatokból!,   8), hiszen annak mennyisége egy „felülről” meghatározott adottság, így a meglévő mennyiséggel kell gazdálkodni, kinek – kinek az isteni mérték szerint. Boldog az, akinek mécsese a kiszabott esztendő utolsó percéig világít.
Ezsdrás 9
220. dicséret