Nem a ruha teszi az embert, de az alkalomhoz illő ruházat mégis fontos. Egy tárgyalásra én öltönybe és nyakkendőbe érkeztem, míg a tárgyaló felem farmert és pulcsit hordott, a tárgyaláson pedig az „öltözékéhez méltóan” viselkedett: az öltözékével „csak” kifejezte, hogyan tekint ránk, és milyen lélek van benne. Ünnepi öltözetünk kifejezheti, hogy a lelkünk is ünneplőbe öltözött, persze az öltözet el is fedheti ámító énünk csalárdságát. Sok „öltönyösen is rongy” emberrel találkoztam már, sőt a „palástos huligán” (Boross Géza) sem ritka. Jézus Krisztus példázata arra utal, hogy fontos a ruha, de az Úr átlát a ruhán, egészen a szívünk rejtekéig, ezért nem a „saját” öltözetünk tesz szalonképessé bennünket, hanem csak az a menyegzői ruha, amit az Úr tisztított meg övéinek, drága vére által. Vigyázzunk! Nem csak azokat fenyegeti veszedelem, akik elutasítják az Úr hívását, hanem azokat is, akik odatelepszenek az áldások asztalához, de „hirtelen megtérésük” (Ravasz László) vélt előnyök reményében történt. A „külső alkalmazkodás belső megtisztulás nélkül” (Szabó Andor) hamar kiderül. „Add rám örök ruhám, indulni kéne!” (Republic)
Jeremiás siralmai 5
386. dicséret