Ma megsértődött rám valaki, mert nem tudtam meghívásának eleget tenni. Bántott a dolog. Továbbgondoltam a történést. Döbbenetes, hogy mennyire csak önző énünk ural bennünket. Nem érdekel a másik, legfeljebb csak annyiban, amennyiben énem elvárásaihoz kapcsolódik. Nem szeretjük, csak használjuk a másikat. Ha kevesebb jutott neki, mint nekem, akkor nem foglalkozom vele. Ha több jutott neki, mint nekem, akkor viszont irigy zúgolódással jelzem elégedetlenségemet. A példázatbeli gazda szereti munkásait, megegyezik velük, és aszerint adja ki bérüket. Ez a szeretet egyenlővé tette a munkásokat. A gazda szeretete arra kötelez, hogy megszabadulva óriási énemtől, vegyem észre a másikat: lehetőségeit, értékeit, és minden keserűség és irigység nélkül, őszintén szeressem felebarátomat. „Isten országa nem jogrend, hanem kegyelmi rend, ahol Isten észfeletti, szabad, és nem számolható jósága uralkodik…Az érdemre építő önzés nem bírja elviselni a kegyelem királyi bőkezűségét…a kegyelem világában nincsenek jogok, még kevésbé előjogok.” (Ravasz László)
Hóseás 11
207. dicséret