A közös imádságban együtt állunk oda Isten színe elé, testvérekké leszünk, elmélyül a hitünk, erősödik a szeretetünk, késszé leszünk a megbocsátásra, miközben az Isten Lelke gyülekezetté formál bennünket, és felkészít a szolgálatra. Nagy áldás, ha házastársak és családok, mint kis gyülekezetek együtt tudnak megállni az Úr előtt. Vajon hány református keresztyén család gyakorolja rendszeresen a kegyességet. Ne hivatkozzunk rohanó élettempónkra, éppen ezért kell még inkább megállni az Úr előtt. Vannak azonban olyan élethelyzetek, amikor egyedül kell az Úr elé járulni, nemcsak azért, mert talán ténylegesen is magányosak vagyunk, hanem azért, mert az imádság tárgya nem tartozik senkire, csak az Úrra, és súlya sem adható át senkinek, csak az Úrnak! Jézus is többször élt ezzel a lehetőséggel. A belső szoba csendje segít letenni, vagy éppen felvenni a nagy terheket, és örömre, erőre hangolva indít el mások felé. A legáldottabb lelkigondozó az Úr!
Énekek 5
241. dicséret

Szerző: refdunantul  2010.05.30. 04:00 komment

süti beállítások módosítása