Egyre több gyülekezeten belüli konfliktust hoz elém az Úr. Valljuk, hogy milyen fontosak a munkatársak egy gyülekezetben. Azt már ritkábban merjük megállapítani, hogy a gyülekezeten belüli konfliktusok okozói is sok esetben a munkatársak, akik egyszerre csak „önmegvalósításuk” terepének tekintik a gyülekezetet, és átveszik a gyülekezet vezetését. A Krisztusnak való szolgálat akkor szolgálat, ha valóban „szolgálat”, amely minden tekintetben az Úr ügyét és az Isten dicsőségét keresi, és tud akár teljesen is „háttérben” maradni, mint a névtelen 72 tanítvány. Sokan kérdezik újabban tőlem, hogy miben tudnának segíteni, de többségük a „látványos” feladatot szeretné, miközben nyomatékos kérésem ellenére sem lelkesednek azért, hogy istentisztelet után összeszedjék az énekeskönyveket, helyre vigyék a székeket, netán felmossák a gyülekezeti termet. Aki itt tudja kezdeni a szolgálatot, az a kevésen hű, ezért többet bíznak rá később, és sokat végezetül. „Valaha én is úr akartam lenni, ó bárcsak jó szolga lehetnék, de jaj, szolga csak egy van, az Isten, és uraktól nyüzsög a végtelenség” (Weöres Sándor).
2Királyok 8
40. zsoltár