A szakadások mindig könyörtelen emberi érdekek mentén hasadnak. Így van ez az Egyházban is. Pál apostol ki is mondja a mai Igében, hogy ilyenkor nem a mi Urunk Jézus Krisztus szolgálatáról, hanem saját dicsőségünkről van szó (18). A világban ez „törvényszerű”, „normális”, természetes; de az Isten népe között, Krisztust emlegetve nagyon visszatetsző. Igénk szerint minden szakadásban van valami sátáni (20). Kálvin a genfi liturgia közbenjáró imádságban így könyörög: „Szabadítsd meg egyházadat a ragadozó farkasok torkától és a kufároktól, akik csak saját dicsőségüket és a maguk hasznát keresik, nem pedig Te szent nevednek felmagasztalását”.
2 Sámuel 14
321. dicséret