A félhomályba sötétített szobában rendet sejtünk, de ha felhúzzák a redőnyt, azonnal világossá lesz, hogy itt sürgősen takarítani kell. A felkelő nap sugaraiba nézve azonban szinte megvakulunk, és jó ideig semmit sem látunk, még a rendetlenséget sem. Az apostol pont erről beszél. A bűn azáltal lesz bűnné, hogy a törvény azt nevén nevezi, vagyis Isten tökéletes akaratának világosságába helyezi életünket. A törvény felhúzza a redőnyt a besötétített szoba ablakán, és figyelmeztet, hogy takarítani kell, mert egy idő után „megemészt” a szemét. Tökéletes rend azonban e világban nincs. A katonaságnál állandóan takarítottunk, és mégis találtak poros szegleteket az elöljárók. Így a törvény halálunkká lesz (10). A mindent vakítóan beragyogó „naptámadat” azonban elfedezi folyton porosodó életünket. De ez a kegyelem éppen arra kötelez bennünket, hogy Isten törvényének világosságába állva naponta végezzük el a lelki nagytakarítást: ez a hit gyönyörűséges harca (14-25).
1 Sámuel 31
108. zsoltár