Isten kezdi el a munkát bennünk azzal, hogy újjászül Lelke által. Ez teljesen az Ő ajándéka, melynek következménye a Jézus Krisztusba vetett hit. De aztán Isten hatalmat ad az Övéinek arra, hogy Isten fiaivá legyenek (János 1,12). A rólunk gondolt, és újjászületésben megmutatott isteni tervrajzot nekünk kell kidolgozni. Ez a megszentelődés, ahogy azt Kálvin tanította. A megszentelődés egy tudatos munka, amiben folyamatosan fejlődünk. Az apostol is ezt hangsúlyozza: „ebben jussatok még előbbre” (1). Valami módon Isten fiai vagyunk már, hiszen újjászülettünk, de ezt az istenfiúságot ki kell dolgozni. Hatalmat kaptunk, hogy kidolgozzuk a rólunk alkotott isteni tervrajzot. Akarnom kell, és akarhatok nem paráználkodni (3), nem csalni és hazudni (6); akarhatok szeretni (9), csendesen élni (11); és a kívülállók felé is törekedhetek a tiszteletre (12). A megszentelődés során - minden nyomorúságunk ellenére - egy-egy konkrét evilági helyzetben kiábrázolódik bennünk a Krisztus.

2 Mózes 9
212. dicséret

 

Szerző: refdunantul  2009.09.29. 04:00 komment

süti beállítások módosítása