Kegyelmet kaphatunk, de BŰNEINK ITTENI KÖVETKEZMÉNYEIT HORDOZNUNK KELL. Micsoda igazságtalanság, mondhatnánk, hogy Dávid parázna tetteiért a kisgyermekét veri meg az Úr (2Mózes 20,5). Ez a szófordulat, hogy „megverte az Isten”, valójában azt jelenti, hogy jelzést kaptunk, mert nem az élet ösvényén járunk, hanem a halál útján; – aki pedig erre az útra lép rá, az mindig magával ránt másokat is. Nehogy azt gondoljuk, hogy például a mi bármiféle botlásaink nem tették „beteggé” a gyermekeinket, a körülöttünk élőket, amit aztán akár egész életük során is hordozniuk kellett. „Isten verése” rámutat valós állapotunkra! Vigyázzunk, ez nem azt jelenti, hogy egy konkrét betegség valami konkrét bűn büntetése lenne; – de azt igenis jelenti, hogy a betegség jelzi bűnös, nyomorult, kegyelemre szorult állapotunkat. Dávid kegyelmet kapott, de ennek a kegyelemnek nagy ára volt, amit más fizetett meg helyette. Az evangélium éppen az, hogy ezt az árat Isten, egyszülött Fiában, Jézus Krisztusban végérvényesen kifizette.*

Cselekedetek 7,1–16

425. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* – Aki ezt a kegyelmet elfogadta, többé nem folytat „önkínzó” böjtöt, hanem elengedi bűneit, eszik, iszik és teszi a dolgát, mert ez a kegyelem többé nem engedi őt elhajlani (20–23).

– A kegyelmet nyert ember azt is tudja, hogy a dolgok igazából soha nem itt, hanem majd csak odaát fognak megoldódni, de ott bizonnyal: „Én megyek majd őhozzá…” (23).