Csak az első versre tudunk most koncentrálni. Az ember mindig jobbat vár! Mindig MEGÚJULÁST akar, itt és most. Megvallása ez annak, hogy soha semmi nem jó. Valóban nem az. Valljuk, tapasztaljuk, hogy itt minden töredékes. De „emberi erőfeszítés” önmagában elégtelen a valódi megújuláshoz. Éppen ezért hangsúlyozza az apostol, hogy az emberi várakozás valami jobbra, önmagában hiábavaló. Akiben mégis, minden töredékesség ellenére megtapasztalhatjuk azt az „újat”, ami nagyon is „régi”: az Isten eredeti gondolatát rólunk; - az csakis a feltámadott Úr Jézus Krisztusban lehetséges. Őt várjuk, nem valami emberi, önhitt, múlandó megújulást (9). Őbenne bízunk akkor is, amikor itt sóhajtozunk (Róma 8,19), de hitben már ezt az örök újat reméljük és éljük. Mikor lesz ez? Az „időpont” már eljött.* Az Úr Jézus Krisztusba vetett hitünk által már a miénk ez az avulhatatlanul új.**

Zsoltárok 42

42. zsoltár

* Kiegészítések az igeszakasz magyarázatához:

- Ettől kezdve „az időpontról” csak annyit, hogy ami már beteljesedett, az kiteljesedik rajtunk az Úr visszajövetelével.

- Ennél többet az időpontról, és ennek kapcsán a megújulásról nem szükséges írni és gondolkodni (1).

- Persze miközben várjuk a „kiteljesedést”, mindannyian tesszük a magunk dolgát, készen vagyunk, és tudjuk, hogy minden elmúlik, csak Ő és az Őbenne bízók maradnak meg (Máté 24,35). Még a saját korunkban munkált „kreatív igyekezetünk” is kár és szemét önmagában.

- Őt várjuk, az Urat, a mi üdvösségünket (9), vigaszunkat (11) hitben, készen (2), biztonságban (3), éberen és józanul (4-8), életünkben és halálunkban egyaránt (10).

** Kiegészítések az igeszakasz magyarázatához:

- A „parusia” kifejezés korábban egy nagy hadvezér, király megjelenését, trónra lépését, egy adott tartományba való érkezését jelentette; vagyis az emberi megoldásokat. Ezzel szemben Jézus Krisztus megjelenése a végső, egyetlen, Úrtól való, örök megoldás, valódi megújulás. „Reformáció 500” kapcsán nekünk ezt kell hirdetni.

- Az Úr napja, úgy jön el, mint a tolvaj (Máté 24,43), vagyis mindig készen kell lenni (2).

- Jaj, azoknak, akik hit nélkül érzik biztonságban magukat, mert azok számára veszedelem az Úr napja, végső romlás, kárhozat, amely váratlanul tör rájuk. Igei kritikája ez minden emberi önhittségnek! Nem menekülhet az ilyen. A hiteles alázat a hit jele (Máté 11,29). A szemléltetés a váratlanságra vonatkozik, hiszen a szülő asszony életet hoz a világra, itt azonban nem életről, hanem halálról van szó, a gőgösek kapcsán (3). Őbenne, Jézus Krisztusban azonban biztonságban vagyunk.

- Mi azonban nem járunk sötétségben, nem alszunk, a tolvaj nem lephet meg bennünket, hanem világosságban, józanul, ébren, készen vagyunk; nem a magunk erejéből, hanem hit által. Az Úr az, aki felöltöztet bennünket a hit „fegyverzetét”, az üdvösség, hit, szeretet, reménység páncélját és sisakját (Efezus 6,14-17). Áldott legyen az Úr, hogy Ő ébreszt bennünket, ha lankadnánk. A hívő ember nem éjszakai ember  (4-8).

- Micsoda vigasztalás ez, az egyetlen vigasztalás, amivel egymást is vigasztalhatjuk (11), miszerint Isten nem haragra szánt bennünket, hanem üdvösségre, még akkor is, ha néha alszunk. Ez a kitétel nemcsak a meghaltakra vonatkozik (9-10).

- Ravasz László így fogalmaz: A parúzia mikéntje a kortárs apokaliptikából származik. Az elmúlhat, változhat. A parúzia alanya, Jézus Kriszus személye azonban nem változik. Minden elmúlik, ezért mindig Őt kell várni, Őbenne kell élni, és Őbenne gyökerezve lehet nevetni a Sátánt és a halált (1Korinthus 15,55).