A legnehezebb kérdéseket feszegette az apostol a 9. fejezetben: Isten kiválasztó kegyelméről, Isten választott népéről (nem származás, hanem ígéret szerint), valamint az üdvösségről. A 10. fejezethez érve pedig olyanok ezek az Igék, mint amikor a hosszas gondolkodás, keresgélés, tapogatódzás után, végre a lényegre tapintunk, szinte felszisszenünk a gyönyörűségtől, és az előbbiek kapcsán felmerült sok kérdés már nem feszít többé. Aki hisz a feltámadott Úr Jézus Krisztusban, Őróla vallást tesz, Őt segítségül hívja, az bármely nép tagja legyen is; - üdvözül, élete végső megoldást nyer (9-13). Ezért a „spekulálás” helyett az igehirdetés szolgálatának lehetőségét ajánlja az apostol, Isten népe számára (17). Ne azzal foglalkozzunk, hogy ki hisz és engedelmeskedik a mi beszédünknek (16), meg hogy a másikkal mi lesz majd „odaát” (János 21,21-22); - hanem mi ragadjuk meg üdvbizonyosságunk örömét, és csak hirdessük a feltámadott Jézus Krisztus evangéliumát, minden népnek (Máté 28,19). Kedves az, aki jó hírt hoz (Ézsaiás 52,7). A krisztusi ember „kedves” ember. A csodát maga Isten végzi el, minden nép között. Ez nem ránk tartozik (18-21).*

Nehémiás 2

265. dicséret

* Isten Igéje ma is szól. Mi engedetlenek vagyunk, és Ő még mindig kitárja karjait felénk, saját népe, mai népe, minden nép felé (21).