EFEZUSBÓL TROÁSZBA. Pál három év után elhagyta Efezust, és igyekezett Jeruzsálem felé (21,17), hogy aztán onnan majd Rómába utazzon (19,21). Az apostol akkor indult el a városból, amikor ott már megszűnt az ötvösök miatti zavargás. Csak akkor hagyhatjuk el helyünket, ha ott már a mindennapi életet építő rend és békesség honol. Nincs az a küldetés, amely Isten akaratára hivatkozva is, elhagyhatná őrhelyét a zavargás idején; ez ugyanis hamis hivatkozás lenne az Isten akaratára, mert mögötte a saját indulataink, félelmeink rejtőznek. Sőt, a zavargás után még sebeket kell kötözni, hitet kell erősíteni, közösséget kell újraépíteni. Ezért bátorította az apostol az efezusi hívőket, és csak azután ment tovább. Mennie kellett, mert még sok feladatot bízott rá az Isten, de most már mehetett, picivel is korábban ugyanez hűtlenség lett volna (1).*

1Mózes 49

90. zsoltár

* A fő utazási cél Jeruzsálem volt, de az apostol bárhol járt, most éppen három hónapon át Macedóniában, a korábbi gyülekezeteket pásztorolta, és számos beszédben tanította, intette, bátorította, ébresztgette őket (2). Mikor, hol melyik hangra volt a leginkább szükség, olyan módon hirdette az Igét: az Írást magyarázva tanított, prófétaként intett, pásztorként lelkigondozott, vagy ahol gyengült a gyülekezet hite, ott ébresztgette a hitben alvókat, azaz evangélizált. Ma is fontos, hogy noha az Ige ugyanaz, Jézus Krisztus evangéliuma ugyanaz, az igehirdetés, a bizonyságtétel módja más és más. - Mennyi munkatárs van már az apostol körül, azok is, akik az adott gyülekezetben maradtak, és azok is, akik vele utaztak. Olyan jó ezt látni. Isten országa így épül, „együtt buzogva”, mindenki a maga helyén, a maga kegyelmi ajándékával végzi a szolgálatát (4-6). - Így érkeztek meg Troászba, ahol a hét első napján (!) megtörték a kenyeret, és mivel már másnap tovább akart utazni, ezért hosszan, éjfélig prédikált (7). Itt a hosszúság az igemagyarázat mélységét, alaposságát, ihletettségét jelentette, amely a hosszában is megmutatkozott, de Troászban nemcsak türelemmel, hanem figyelemmel hallgatták, itták szavait, még akkor is így volt ez, ha a test gyengesége, fáradtsága egyeseken úrrá lett (8-12); hiszen ha a lélek kész, a test akkor is gyakran erőtlen (Máté 26,41). Isten Lelke azonban elevenné teszi a testünkben pislákoló lelkünket, a „pneuma” a „pszüchét”, hogy felüdüljön sajgó testünk is. Az örök élet ennek a háromnak harmonikus egysége. Eutikhosz és az ottani gyülekezet az örök életből kapott ízelítőt, de minden keresztyén istentisztelet, összegyülekezés ennek előíze, mert halálos testi fáradtságban ránk borul az Úr, szava által, és a zsibbadó, fáradt, aludni kénytelen testünkben alig pislákoló lelkünket az örök élet vizével itatja, mosdatja meg. Olyan ez, mint egy gyógyfürdő utáni állapot, elkényeztető masszírozással, de annál persze sokkal több. Az Úrra van szükségünk, minden közösségnek, népnek, nemzetnek, világnak. Gyógyulás ez testünknek és felüdülés csontjainknak (Példabeszédek 3,9).