Döbbenetes képet láttam egy megbízhatóbb napilap internetes felületén, ahol beszámolnak a közel-keleti keresztyénüldözésekről: keresztre feszítésekről, asszonyok és gyermekek kivégzéséről. A fotó: egy gyönyörűen felöltöztetett kislány, öt év körüli, fehér harisnyában, fodros szoknyában, vértócsában, lefejezve, nem lecsapták a fejét, hanem elmetélték a torkát. Ezt már fokozni nem lehet. Mégis mindenki hallgat. Döbbenetes, még ha hozzá is tesszük, hogy bűnösök vagyunk, engedetlenek, bálványimádók; még, ha hozzá is tesszük, hogy látunk ma is halálra sebzetteket, minden oldalon, minden módon.** Ez a világ, vallásaival, kegyességeivel, elveivel, istentelenségével, mindennel együtt, úgy, ahogy van, halálra sebzett. Köszönjük Urunk, hogy Te a golgotai kereszten mutattad meg, hogy Te vagy az Úr, és így, megváltó szeretetedben vagy az Úr. Jöjj vissza mielőbb, mutasd meg, hogy ki az Úr, gyakorold a kegyelmet és az ítéletet tökéletes, tévedhetetlen jótetszésed szerint, mert minket már csak az indulataink vezérelnek, mint a halálra sebzett vadkant.

János 10,31-42

82. zsoltár

* Most csak erre az igeversre koncentráljunk: „Majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, amikor ott hevernek a halálra sebzettek a bálványok között” (13).

** Vallások esnek egymásnak, miközben dúl az istentelenség. Sokaknak már földi életében beteljesedett a mai Ige, mert úgy élnek, hogy valójában halálra sebzetten hevernek: házasságban, munkahelyen, öncélú piti harcaikban, vallásosságukban, kegyességükben.