Mit hangsúlyoz ez a könyv? A halandóság alá vetett embernek le kell szállni trónjáról. Meg kell elégedni egy mértékletes, józan életvezetéssel, amíg van rá lehetősége (2,24). Ez a józanság azt jelenti, hogy lehet örülni, és lehet megállni a bajban; ha mindkettőt az Úr kezéből fogadjuk. „A jó napokban élj a jóval, a rossz napokban pedig lásd be, hogy ezt is, amazt is Isten készítette.” (7,14) Közben, ebben a világban meg kell tanulni mérlegelni a dolgokat, tudni kell óvatosnak, megfontoltnak lenni, tudni kell megkapaszkodni. A „minden hiábavalóság” hangsúlyozása nem öncélú, sem az, hogy a könyv írója megingatja a szilárdnak hitt alapokat; ehelyett el akar vezetni az élet helyes szemléletére: a megnyugvást adó istenfélelmére. Az író nem filozófus,* nem pszichológus, hanem teológus. A Prédikátor vizsgálódásának alaptörvénye, bölcsességének előfeltétele, hogy Istent hozzá kell számítani az élethez, mert az ember, a kérdéseire csak így kaphat érvényes feleletet. Mi tudjuk, ez az Isten, a hiábavalóság (2), a megfáradás (3; 8), a mulandóság (4; 11), a titkok (5-7), a régi és az új ellentétének gyötrő érzését Jézus Krisztus feltámadása által vette le rólunk (1Korinthus 15,58).

1János 1,5-10

459. dicséret

* Az író nem szkeptikus, nem epikureus, nem cinikus, vagyis nem filozófus, hanem teológus.