Elkeserítő, hogy az akkori vallási vezetőket nem érdekelte a letagadhatatlan tény, miszerint egy születése óta vak embertársuk meggyógyult, hanem csakis a szombat megtartása (13), a törvény, nyomozni is ezért kezdtek a gyógyult után (14-23). Nyomozunk egymás után, ahelyett, hogy örülnénk a másik örömének. Ez az igazi vakság, miközben azt mondjuk magunkról, hogy látunk (41). A születése óta vak ember azonban nemcsak meggyógyult, hanem egyre inkább hitet is kapott, bátran bizonyságot tett gyógyulásáról, majd Krisztusról is: „Ha Ő nem Istentől való, semmit sem tudott volna tenni” (33), később hitvallást tett a farizeusok előtt, sőt Krisztusért még a kiközösítést is elfogadta (34). Nem történt még ilyen: valaki valóságosan meggyógyult, a gyógyulását Krisztusnak tulajdonította, vállalta hitét, sőt, azért szenvedni is kész volt (32). Történjen velünk is, valóságosan ugyanez, hogy mások is észrevegyék Krisztus hatalmát!