A presbiteri tiszt itt a gyülekezet átfogó vezető testületét jelentette. Feladatuk volt: az igehirdetés (prédikátor), tanítás (professzor), kormányzás (presbiter) és a szeretetszolgálat (diakónus). - Nevelje Timóteus a gyülekezetet, elöljáróinak megbecsülésére. Olyan fontos az ő szolgálatuk, hogy a híveknek örömmel kell magukra venniük még az ő eltartásuk anyagi terheit is.* Különösen áll ez azokra, akik az igehirdetés szolgálatában fáradoznak (17-18). - Őrködjék Timóteus azon, hogy a gyülekezet elöljáróit a bizalom légköre vegye körül. Ellenük elhangzó panasznak csak megalapozottan van helye, vagyis nem lehet velük kapcsolatban össze-vissza beszélni (19). - Ha azonban vétkeznek valamiben, akkor komoly feddésben kell részesíteni őket. A vezetőknek még kevesebbet szabad eltűrni, mint a vezetetteknek (20). - Ezért nem mindegy, kiket hatalmaz fel Timóteus az elöljárói feladatokra, azaz a kézrátételt ne hamarkodja el, mert része lesz azoknak bűneiben (22). Ez is része annak, hogy Timóteus önmagát tisztán megőrizze. Ne legyen semmiben részrehajló, csak az Úr ügyét vegye figyelembe (21).** 

1Krónikák 18

266. dicséret

*  Még a szántó ökrökről is gondoskodni kellett, akkor talán az Ige magvának helyet szántó szolgák is megérdemlik ezt (17-18).

**  Mindez szép, így van, vitathatatlan. Az élet bűntől rontott bonyolultsága miatt azonban mindenki a maga érdeke szerinti döntést vár a vezetőtől, vagyis részrehajlást, sokszor azonnali, elhamarkodott döntést. Meggyőződésem: közös a felelősség a káoszban is. A vezető többnyire azért „kell”, mert megnyugtatóan hat, ha közös tehetetlenségünk miatt okolhatunk valakit.